A jelen a legjobb idő… (Füst, 1995)

Ez a kulcsmondat hangzik el a Wayne Wang 1995-ös Füst (Smoke) című, Berlinben ezüst medvét nyert filmjében. William Hurt mondja, aki a válságban lévő írót játssza, Harold Perrineau-nak, aki egy fiatal, problémákkal teli fiút játszik (később sok sorozatban láttuk, mint pl. a Lost). A színen van még Harvey Keitel, Auggie-t, a New York-i dohányüzlet tulajdonost alakítja, és Forest Whitaker, aki egy vidéki szerelőt bőrébe bújik. És mindez az 1995-ös jelenben játszódik.

Érdekes filozófia kérdés a jelen fogalma. Arisztotelész úgy tekint a jelenre, mint az a pont, ami összeköti a múlt és a jövő folyamát. A jelen a múlttól és a jövőtől eltérően pontszerűnek látszik, tehát amikor kimondjuk, hogy „most”, akkor az a folyamban egy időpillanat. De vajon ez az időpillanat változatlan, vagy változó, mozgó, dinamikus valami? (Még az is időbe telik, amíg kiejtjük a szavakat, tehát a most kiejtése alatt is változik az idő.)

Hogyan kapcsolódik ez a filozófiai, metafizikai probléma ehhez a remek filmhez?

Az 1995-ös mostban Auggie boltja pezsgő élet színtere: New York lakosai térnek be füstölnivalóra, egyenként lépnek színre, mint valami ókori dráma szereplői. A rendező, Wang mutatja be őket szép sorjában. Beleláthatunk életükbe, mialatt New York mindennapjai szolgálnak háttérként. A boltban és a bolt előtt füst terjed, folyamatosan gomolyog, mintha nem alkalmazkodna a most késztetésének (képtelen kimerevedni az idő egy pillanatában). Összeköti a szereplőket, a tárgyakat, mindent és mindenkit.

Hogy utálom a bagót és a bagófüstöt! Fuldoklom tőle. A filmekben mégis elfogadom. Azt is, hogy William Hurt láthatóan nem jó álbagós. Csak a szájába szívja, nem tüdőzi le, de elfogadom neki. (Apám bagózott eleget, láttam, hogy kell rendesen szívni.) Elfogadom, mert ebben a filmben a füst jelenti a változást.

Arisztotelész szerint a most nem utalhat egy időpillanatra, mert akkor minden egy időben létezik, és egy időben történik, viszont ez lehetetlen. Ha a most viszont mindig egy másik időpillanatra utal, akkor az idő folytonosságának értelmében az egyik most után egy újabb mostnak kell következnie, de az is törvényszerű, hogy a két most között mindig kell lennie egy másik mostnak. Végtelen számú most létezik, amiből az következik, hogy probléma van az idő meghatározásával.

Auggie-nak nincs problémája vele: a jelenben él, élvezi a forgatagot, fogadja a vásárlókat és a barátokat, nem csak beszélget velük, hanem bele is avatkozik az életükbe (belekeveredik, vagy beleártja magát). Az idő, mint folyamat, a végtelen mostok halmaza és ennek meghatározása a hétköznapi életben nem okoz problémát. A jelen, mint dinamikus folyam összeköti az embereket.

Jól belekeveredtünk a metafizikába a film kapcsán, de bebizonyítom, hogy ez mégis nagyon érdekes.

Auggie-ban is megvan az igény, hogy a folyamatosan változó dinamikus jelenben (a dohánybolt életében) meghatározza magát, a boltját, a környéket: minden nap, pontban ugyanakkor állványra rakja a fényképezőgépét, és lefotózza a sarkon álló dohányüzletét. Kimerevíti a pillanatot. Paul Benjamin író (William Hurt) először nem látja értelmét ennek a tevékenységnek (számomra érthetetlen módon, hiszen az író is kimerevített pillanatokkal dolgozik, mikor felvázol egy helyszínt, vagy egy pillanatot), de aztán rájön, hogy ezekből a pillanatokból egy érdekes képsorozat áll össze.

Einstein tér-idő elmélete óta értjük igazán a tér és az idő szoros kapcsolatát (tehát hogy egy pillanat, egy most nem csak az időben, hanem a térben s meghatározott), és Auggie is szemlélteti azt a vágyat, hogy nem csak az időben, hanem a térben is ugyanazt a pontot használja: ugyanazt a szöget, ugyanazt a helyet – és ugyanazt az időpillanatot.

Közben persze az idő halad, nem sikerül megállítania (hiába készít több ezer felvételt, papírképként kinagyítva, albumba gyűjtve, ami  elképzelhetetlennek tűnik a digitális mostban) a karakterek szépen összeillenek, a rendező jól gombolyítja a szálakat.

Hol vannak már azok a sarki dohányboltok, trafikok, ahol a helyiek összegyűltek, megbeszélték a napi híreket, pletykákat? Hol van ma már Auggie dohányboltja, hol van az ő mostja?

Az e-cigarettákat online webshopokban árulják, a cigarettákat már nem megvadult lovon ülő a macsó cowbolyokkal, hanem (nagyon helyesen) kátrányos tüdők, rákos daganatok és szívrohamban megállt szívek visszataszító képével árulják.

A folyam, a millió és millió most elmosta a dohányzás idealizált képét. Ma William Hurtnek már nem kell tettetnie, hogy nem tüdőzi le a füstöt (bár lehet, hogy azt a típusú, vékony szivart nem is kell, de akkor is furcsa – a foga legalább lehetett volna sárga).

Ugye, mondtam hogy az idő és a füst érdekes kapcsolatban áll egymással?

A füst káros az egészségre, de nézzék meg újra. Én megtettem, és most sem csalódtam benne.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *