Problemszki szálloda – a migráció tragikomédiája

“Ha majd egyszer meghalunk, reménykedjünk benne, hogy halottak is maradunk. Még csak azt kéne, hogy a retkes túlvilágon is menedékjogot keljen kérelmezni.”

 

Kétszer kellett megnéznem – általában amúgy is többször nézek meg egy filmet, mert le kell ülepednie a dolgoknak, és másodjára olyan részleteket is észrevesz az ember, amit  elsőre elkerüli a figyelmét. Lehet, hogy a Promleszki szálloda a címe miatt vonzott, de a témája is aktuális. Brüsszelben vagyunk (ismerem ezt a helyet, ami még vonzóbbá tette a témát), ahol egy átalakítás alatt lévő irodaház ideiglenesen befogadóhellyé változik. A reptérről érkeznek a minibuszok, és hozzák az újonnan érkező menedékkérőket (nyilván a repülővel érkezés okmányokhoz kötött, így az innen érkezőknek ismert a személyazonossága, és hivatalosan folyamodnak menedékért), de vannak más űton érkezők is. A szálló a problémás emberek gyűjtőhelye – problémájukkal együtt magukkal hozzák a reményeiket is.

A film nyilvánvaló szándéka, hogy görbe tükröt tartson elénk. Ebben a tükörben semmi sem egyenes – mi magunk, a befogadó társadalom sem. Mindjárt a film elején megjelenik a befogadó társadalom szimboluma: a karácsonyfa. Az Ardennekből utazik, nagy kamion hátuljár kötözve, ágai kilógnak a plató szélén. A keresztény világ legnagyobb ünnepének szimbóluma egy problémás helyre tart.

Főhősünk, Bipul, aki több nyelven beszél (angol, pastu, flamand, német), művelt ember – folyamatosan T.S. Eliot verseiből idéz – elveszett ember: a sok-sok nyelvből nem tudja, melyik a leginkább sajátja, hiszen öntudatlan állapotban találtak rá a reptéri mosdóban. Intelligenciája és nyelvi zsenije alkalmassá teszi őt arra, hogy a szálló tolmácsává váljon. Közeli barátja, Juszuf, szintén kikéri tanácsait: statisztikát vezet az szálló előtt elhaladó nőkről. Azt vizsgálja, hány százalékukon nincs karikagyűrű, és milyen eséllyel ismerkednének meg vele, őszinte házasság céljából. A kultúrális különbségen alapuló humoros szituáció már-már magával rántana minket, amíg meg nem tudjuk, hogy Juszuf családját – feleségét és fiát – a saját szeme láttára égették halálra. Ezért nagyon keveset alszik – Bipul nem is engedi -, mert különben minden éjjel ezzel a jelenettel kell szembesülnie.

Aztán szép sorban megismerjük a szállón élőket (miközben megérkezik a befogadó világ szimbolóma, a fa, amelyet nem tudnak felállítani a nagy alagsorban, mert hatalmas – az igazgató-pszichológus szerint fel kell vinni a tetőre, de a liftbe nem fér be, így a lépcsőn hurcolják felfelé). A film elején búcsúzunk Tomatskitól (aki nevét arról kapta, hogy egy paradicsomos teherautóban szökött át), aki pénzért egy konténerben szeretne angliába jutni. Egy másik, háború súlytotta területről érkező férfit behívják fia iskolájába, mert az osztályfőnöke beszélni szeretne vele. Bipul természetesen elkiséri, vállalva a tolmács szerepét. A tanárnő szerint a szülők nehezményezik, hogy a fiú vérző, fejetlen és szétrobbant holtesteket rajzol, és az apa feladata az, hogy meggyőzze: ezentúl rajzoljon virágokat. Bipul persze elmagyarázza, hogy ezt nem fordíthatja le, ez a kérés nem teljesíthető, hiszen a fiú iskoláját lebopmbázták, és ezt a traumát nem lehet csak úgy feldolgozni. Bipul szerint a tanárnak pozitívumot kellene mondania a gyerekről, azzal tudná segíteni a beilleszkedésben. A tanár ekkor a sportról beszél, hogy az megy a fiúnak (feláll, és Nadia Comanecit utánozza, a román tornászlányt). Baromi kínos a helyzet. Később sem javul, amikor a helyi gyerekek obszcén dolgokat írnak a fiú hátára (miközben azt mondják neki, hogy ez a menő futbalisták jelmondata). A fiú persze nem maradhat: az ultimátum lejárt, a rajzok nem változtak, menniük kell a repülőtérre.

Egy  iraki menekült férfi, Shakuat pedig nem engedi, hogy feleségét nőgyógyászati vizsgálatra vigyék (Bipul sakkozik vele, hogy elterelje a figyelmét), de mikor észreveszi, hogy a felesége eltűnt, utána megy, és megveri. Később a felesége beadja a válópert – a férfi számára sokként hat a bejelentés -, és a belga hatóságok védelem alá helyezik.  Igor – az orosz gazdasági migráns, ahogy Juszuf hívja, mert mindig elkéri az edzőfelszerelését, ahelyett, hogy venne magának – szintén fura alak: franciául tanul, mert be akar lépni az idegenlégióba. Szürreális jelent, mikor megkéri Bipult, hogy tanítsa franciára (Bipul azon a nyelven nem beszél, de oroszul sem) – Bipul franciául olvassa elő a kifejezéseket, és Igor oroszul válaszol. Vak vezet világtalant esete – Bipulnak esélyes sincs, hogy ténylegesen leellenőrízze a mondatok helyességét.

Közben a fenyő nem fér be a lépcsőfordulón, ezért levágnak belőle: a karácsony devalválódik. Eljutnak a tetőre, de a nagy szél miatt mégsem állítjáká föl a fát. A fa hurcolása közben rátalálnak egy akasztott férfira, akit leszednek a kötélről és újraélesztik. Ez az afrikai menekült az üldözött kissebséghez tartozik, aki segít neki, az az üldőző többséghez.

Lidia, az orosz lány álmokat hazudik a szüleinek: azt mondja, első osztályú helyen vannak, mindenütt jacuzzi, már Angliában van, a címe downing street 10. A valóságban persze Bipult is hívja magával, hogy telepedjen le vele Chipping Sodberyben (kies vásárvároska Dél-nyugat Angliában). Lidia barátnője, a kazah lány terhes – a gyereket semmiképpen nem akarják magukkal vinni Angliába, ezért egy aranylánc áráért meg akarják öletni.

Juszuf kimondja azt a mondatot, amit ma sokan használnak Európában – Igorra használja -: “kicseszett gazdasági migráns!” – mintha Juszuf, a tényleges menekült a mi eltorzított európai szócsövönk lenne. Bipul hiába mondja, hogy Igort üldözik Dagesztánban, és ugyanolyan menekült, mint Juszuf, az nem hisz neki.

Közben Tomatski hív: állítólag Marokkóban van, vagyis úgy gondolja, hogy ott rakták ki a konténert.

Az afrikai menekült aki öngyilkosságot kísérelt meg, kap egy biciklit, és az autópályán – euforikus állapotban – indul Anglia felé… a szabadság felé kerekezik kitárt karjaival, de a szabadság visszafordítja, és újra a szállodában találja magát.

Közben Bipul elkíséri Juszufot egy bárba, ahol dárga koktélok bevetése után Juszuf táncolt egy nővel. Amikor a nő barátja megérkezik veerkedés tör ki. Juszuf hiába mondja, hogy megnézte: a nőnek nem volt karikagyűrűje. Bipol elmagyarázza, hogy a foglaltsági állapotot nem mindig jelzi karikagyűrű.Juszuf összezavarodik, nem érti, hogy mikétn derítheti ki, ki alkalmas a házasságra. “Helló Marco-nak hívnak, a kereskedelemben dolgozom, nőtlen vagyok és gyermektelen, hiszek a vallási toleranciaban, sok helyet láttam a világban, beutaztam a világot eljött az ideje hogy letelepedjenek és a kandalló előtt élvezem az estéket otthon, hajadon nőt keresek, belga állampolgárt, bármilyen vallás, bőrszín, testalkat szóba jöhet de azért szőke kékszemű lenne az ideális, szerinted ezt is tegyem hozzá?” – kérdezi Bipultól, mert társkereső hirdetést szeretne feladni.

És megint a bábeli nyelvzavar: Bipult tolmácsolni megy a többségi, üldőző népcsoporthoz tartozó afrikai menekült tárgyalására, de tárgyalás franciául zajlik, az egyetlen nyelven, amit Bipul nem beszél. A menekült kérelmét ismét visszautasítják. Nem sokkal később Igor levelet kap a bevándorlási hivataltól – Bipul felolvassa Annának, aki oroszra fordítja Igornak. Őt is elutasítják, így hogy pénzhez jusson, elválallalja, hogy száz euroért megöli Martina épp megszületett gyerekét – akit nem akarnak a lányok magukkal vinni Angliába -, hogy ebből mehessen el Párizsba, és belépjen az idegenlégióba. De képtelen megtenni.

Tomatski – miután a konténerben körbeutazta a világot – visszatér, de örömmel látja a barátait.

Az afrikai menekült – akinek több esélye van rá, hogy elfogadják a kérelmét, mert az üldözött kisebbséghez tartozik – öngyilkos lesz a reménytelenségben.

A hotel aulájában csoda történik – állítja a kabuli keresztény menekült -: a fenyőfa három részbe vágva mégis megérkezik, és közösen feldíszítik. Egy zenekar vidám zenét játszik, és az alkalmi tánctanár mindenkit bevon az utolsó, közös táncba.

A kamera távolodik, és menekültjeink elmerülnek a közös, vidám tevékenységben, mintha ez lenne a világ legtermeszétesebb dolga. És igazuk van, mert az üldöztetés természetellenes.

Még emlékszünk Bipul szavaira, ahogy Emma Lazarus Új kolosszus című versének részletét szavalja, ami az amerikai Szabadság-szobor talapztán olvasható:

Emma Lazarus AZ ÚJ KOLOSSZUS

Nem mint görögök-zengte érc-gigász
Tagjait szétvetve két part között,
Áll sós vizű alkony-kapunkban őrt
E fáklyás nagyasszony: a lángja láz,
Rab villám, s így ismeri hallomás,
Kitagadottak Anyja. Fényözönt
Hívón világnak int, s lágy szeme köt
Város-párt rév köré: légnemű lánc.
“Óhazák, dús kincs nem kell!”, néma bár,
Kiáltja. “Jöjjön fáradt, nincstelen,
A tömeg, mely szabadságért zihál:
Nyomorgó söpredéktek kell nekem.
A viharvert hontalanokra vár
Arany kapum, hol fáklyám emelem.”

1893

fordítás: N. Kiss Zsuzsa

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *