#SheToo, avagy Mária Terézia és a #Girlpower

Mária Terézia háromszázadik születésnapjáról ünnepségek és kiállítások egész sorozatával emlékeztek meg Bécsben. Ezekhez kapcsolódóan készült osztrák-cseh-magyar szlovák koprodukcióban a Mária Terézia című kétrészes tévéfilm, amelyet hazánkban a Duna TV vetített január 5-én és 6-án, és – a róla megjelent filmkritikák és kommentek alapján – elég vegyes fogadtatásban részesült.

Mivel a kedvenc műfajom a kosztümös, és egyik kedvenc korom a XVIII. század, előrebocsátom, hogy nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni ebben a témában. Az e kort bemutató életrajzi filmeket vagy rajongással csodálni tudom (mint Milos Forman Amadeusát és Saul Gibb A hercegnőjét), vagy idegbajt kapva utálni (mint Sofia Coppola Marie-Antoinette-jét). Robert Dornhelm és az ő Mária Teréziája, amellett, hogy elismerem jó pár hibáját, nálam egyértelműen az első kategóriába került. Hogy miért? Mivel nem vagyok profi filmkritikus vagy esztéta, jöjjenek a szubjektív érvek.

Több helyen olvasom, hogy túlságosan a látványra koncentrál a film, és mellette hiányosnak, falsnak érződnek a dialógusok. Azt hiszem, ezzel a nehézséggel minden XVIII. századi kosztümösnek szembe kell néznie, hiszen a barokk-rokokó pompázására, a csodaszép helyszínekre, érdekes ruhákra általában tényleg nagy hangsúlyt fektetnek az alkotók. A Mária Terézia esetében viszont éppen azt éreztem, hogy mindeközben próbálják izgalmas, fordulatos és korhű tartalommal megtölteni a három óra húsz percet, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a főhős életéből csak pár évet mutatnak be ennyi idő alatt. Nem ugrunk át semmit, hanem aprólékosan belemegyünk, hogy miért is volt akkora probléma a fiúörökös hiánya, hogyan emelték kénytelen-kelletlen a férfiak a lány trónörököst a „maguk szintjére”, majd hogyan süvöltött el mellettük ez a fiatal nő úgy, hogy nem győzték a fejükhöz szorítani a parókájukat. Mária Teréziát (Marie-Luise Stockinger) láthatjuk szerelmes fruskaként, házasságában és anyaságában (ezen belül szintén a fiúörökös-gyártásban) bizonytalan feleségként, de mindeközben szociálisan érzékeny uralkodóként és zseniális stratégaként is. Igen, ez mind belefért a filmbe.

Azt hiszem, sok nézőt a Mária Terézia és Ferenc István (Vojtěch Kotek) házasságát bemutató jelenetek hoztak zavarba. Az iskolában mind megtanultuk, hogy ez a kor szokásainak ellentmondó szerelmi házasság volt, aztán ez a szerelem lobogott is tovább, huszonkilenc felhőtlen évig és tizenhat gyermekkel megáldva. Aki egy kicsit jobban beleássa magát, az mégis rátalálhat olyan hiteles forrásokra, amelyek szerint Ferenc szeretőket tartott, amit felesége méltósággal viselt, sőt, az egyik hölgynek meg is mondta Ferenc halála után, hogy „ez a mi közös gyászunk”. Házasságuk nem volt zökkenőmentes, de a közös célok, gyermekek és az egymás iránt valóban érzett ragaszkodás mindenen átsegítette őket. Mária Teréziáról meg már csak az utókor gyártott olyan rosszindulatú pletykákat, hogy szerette a jóképű magyar testőrökkel csalni a férjét. (Utóbbi bele is került Hahner Péter 100 történelmi tévhit című könyvébe.)

Nos, a filmben körülbelül ezt is látjuk. A férfiúi önbecsülésében sértett Ferenc, aki „csak” névleges császár és toszkán nagyherceg lehet az erős kezű feleség mellett, sorban végigtaperolja, végigcsókolja, végighódítja az udvar összes hölgyét. Mária Terézia a fő szeretőt, Elizát (Tatiana Pauhofová) barátságáról biztosítja, sőt, az ő segítségével állítja össze a porosz háború által megtépázott tekintélyét a nemesek körében. Mindeközben őt pedig a Ferencnél sokkal hatalmasabb, férfiasabb, csábítóbb jelenség, a magyar Esterházy Miklós (Adorjáni Bálint) környékezi meg állítólagos szerelmével, vagy inkább birtoklási vágyával. De Mária Teréziát végső soron sem férje kisebbségi komplexusa, sem a jóképű macsó szeretőjelölt vonzereje nem húzza vissza a saját magaslatáról. Jól tudja, hogy intellektus, képességek, bátorság és méltóság szempontjából sokkal többet ér mindkét férfinál, azok pedig éppen azért viselkednek ilyen kegyetlenül vele, mert ezt soha, de soha nem vallanák be maguknak. Meg hát ez, hogy nő álljon a férfiak fölött, tényleg mindenkinek új helyzet volt akkoriban, és mindenki a maga módján próbált vele boldogulni.

Hogy valóban szerelmi játszmákon és intrikákon múlt volna a Habsburg Birodalom sorsa? Valószínűleg nem. De ezt számon kérni a filmen olyan szintű szőrszálhasogatás lenne, mint az Amadeust nézve azt kifogásolni, hogy Mozart és Salieri nem is utálták egymást ennyire. A Mária Terézia alkotói egy érdekes élethelyzetet akartak bemutatni, kicsit talán eltúlozva a drámát, a személyes érzelmek politikai jelentőségét és a műbalhékat. De a film egyetemes üzenetét szerintem minden olyan XXI. századi nő mélységesen át tudja érezni, aki valaha is érezte már, hogy túl jó az őt körülvevő pasikhoz képest, és azok kicsinyes, gonoszkodó vagy éppen fenyegető módon akarják visszaállítani a hímsoviniszta világ rendjét. Mária Terézia egy mozdulattal elsöpri az útjából Ferencet és Esterházyt, Savoyai Eugént és Nagy Frigyest, ha keresztbe akarnak tenni neki. Márpedig a történelem őt igazolta. Úgyhogy mi mást fűzhetnék még ehhez hozzá, mint azt, hogy hajrá, csajok!

Hacsek Zsófia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *