Szellemtörténet

Szellemek pedig igenis léteznek. Fehér lepelben járnak, pont ugyanúgy, mint ahogy annak idején mi, gyermekkorunkban, két kivágott lyukkal a szemek helyén. David Lowery filmjében le is filmezte, ahogy közlekednek a lakásunkban, és kapcsolatba akarnak lépni velünk.

Döbbenettel vegyes csodálattal néztem végig ezt a filmet, amely minimalista eszközökkel operálva mutatja meg nekünk, hogy nem kell hatalmas költségvetés ahhoz, hogy székhez szögezzenek minket. Elég egy lepel, és két fekete lyuk a szemek helyén. A lepel hatalmas, galaktikus titkokat fed el, és mindannyian alá szeretnénk nézni. Látni a szellem, a visszatérő lélek formáját, és hogy mit is akar tulajdonképpen még a földi létezésben gyerekes maskarájában.

Nem kell túl bonyolult történet a galaktikus titkok feltárásához: Casey Affleck (keveset látszik az arca, színészi játéka nem lesz sablonos a lepedőn belül sem) autóbalesetben meghal, és miután megtalálja fehér leplét (tulajdonképpen mintha ráöntötték volna), visszatér házukba, és mint csendes szemlélő, figyeli felesége küzdelmét, hogy megbirkozzón elvesztésével. A múltból bevillanó képek (mint magyarázó felütések) tágítják a csendből készült teret. A lassú képek, annak ellenére, hogy nem hasonlítanak a paranormális témájú filmek kompozícióihoz, feszültséget hordoznak. Szinte akarjuk, várjuk, hogy megtörténjen, és C (ez Casey Affleck neve) kapcsolatba lépjen M-mel (Roone Mara, a felesége).  Ez persze abból adódik, hogy a lehetetlen kinézetű, lepedős szellem úgy néz ki, mintha M valóságába járna-kelne, de a nő viselkedéséből hamar kiderül, hogy C nem látható. A lepedő egy átverés.

A lepedő a rendező eszköze a hiány kifejezésére.

Az élet pedig folytatódik, kegyetlensége fájdalmat okoz nekünk, akik lassan már a lepedős alak barátjának tekinthetjük megunkat. Szomorúsága átsüt a fehér leplen, szótlansága dobol a fülünkben. Amikor régi lakásába benyit egy új férfi (az élet nem áll meg, nem húz fehér, se fekete lepedőt), akkor szivesen összeesnénk magunk is, és szétterülnénk a földön, mint egy üres lepedő.

Az állandóság és az élet körforgása, folyamatos változása olyan erőteljesen jelenik meg ebben a filmben, hogy tisztelni kezdjük a megérthetetlen folyamatokat. Nem értjük, de tudomásul vesszük, hogy úgy áll ott, mint egy folyamatosan létező, fehér lepel: van, és befogadhatatlanul szép.

A leplek lehullanak. Igen, alá fogunk nézni a szellemi térnek, más síkra helyeződik a kérdésünk: mi a dolga a léleknek, ha már semmi dolga sincs. Vagy az-e a dolga, hogy ne legyen már dolga az anyagi világban?

Nem szoktam megvárni a szereposztás hosszú listáját, de itt totális csendben ültem végig az utolsó betűig. Sőt még tovább is. Pedig nem volt rajtam lepedő, kivágott lyukakkal.

Nagyszerű film, kis költségvetéssel (pár lepedő…), nagy gondolatokkal.

10/10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *