A négyzet – a svéd Oscar-jelölt – a szarvasaink ellen

Szeretem a skandináv filmeket, szeretem a skand…

Szeressem a többi hideg, furcsa, kimért, tűpontos puzzle-okból összerakott alkotással együtt, vagy ne szeressem? Enyedi Ildikó filmje ellen indul az Oscaron (csúnya szó az ellen, de hát verseny ez), és mégis szerettem. Nem csak én, Európa is, mert ez lett a legjobb európai film, és elnyerte az Arany pálmát is Cannes-ban. Most a kimért svéd megy meghódítani amerikát is. Megállítják-e a mi szarvasaink?

Az alaptörténet szerint Christian (Claes Bang – a Híd című ikonikus sorozatban is játszott, sok más svéd filmmel és sorozattal egyetemben) egy tekintélyes múzeum tekintélyes, energikus, középkorú kurátora, tudatos környezetvédő (elektromos autót hajt), a világra felelősséggel tekint, mintának számít környezetében. A múzeuma egy új kiállításra készül, amelynek tárgya egy négyzet, ami a film címét is adja. Ez nem más mint egy térkövekből lerakott terület, amelynek szlogenje szerint a négyzet maga egy bizalom szentélye, és az ezen belül tartózkodóknak ugyanolyan jogai és kötelességei vannak. Szép üzenet – kampányt terveznek, hogy ezt el is juttassák támogatóikhoz és látogatóikhoz is.

Közben beleláthatunk Christian életébe is: elvált, kétgyermekes apa, aki a munkáját a gyerekneveléssel osztja meg, de nem hagyja ki a partikat és az egy-éjszakás kalandokat sem. Így kerül az ágyába az amerikai riporter is (Elisabeth Moss – aki a Szolgálólány meséjében játszott nem olyan régen). Élete kicsit szétszórt, talán a válás, talán az útkeresés, talán az új, formabontó tárlat miatt – épp ezért lesz áldozata egy trükkös lopásnak, amiben egy jól koreografált, rafinált csellel (majdnem olyan, mint egy színdarab a filmben) megfosztják mobiljától. A telefonja a munkája is, azon tudják elérni a szponzorok, a kapcsolatok, és ezért mindent megtesz, hogy visszaszerezze. Asszisztensével tervet szőnek, hogy az interneten követett telefont visszaszerezzék egy Stockholm külvárosában álló, lepusztult bérház valamelyik lakásából.

Innentől szabadul el a pokol: a Christian magánéleti problémáira lavinaszerűen ömlik rá ez az újabb ügy, mindezek mellett pedig a Négyzet tárlatának reklámkampánya is botrányba fullad. A reklámfilmben egy szőke hajú, svédnek tűnő kislányt robbantanak darabjaira a négyzeten belül.

A film ezen pontján már mi, nézők is észrevesszük azokat az ellentéteket, amelyek Christian magánélete és az új tárlat célkitűzése között feszül: a bizalom, amelynek szentélyét építi, tulajdonképpen nem létezik. Az alkotás, a modern absztrakció, hazuggá válik, a kurátor személye kérdőjelezi meg létjogosultságát.

A író-rendező, Ruben Östlund, aki egy hatalmasat örült az Arany Pálma átadásakor nagyszerű jelképekkel operál: a négyzet sokszor megjelenik (a telefon képernyőjén, a lépcsőházban, Christian lakásában, képként a falon), és mindig visszaviszi gondolatainkat a jelmondatra (hogy mi is a bizalom). Mert a filmen közben a bizalom már nem él.

A bizalom kérdése mégis az egyik orosz művész performance-a kapcsán jelenik meg (a film plakátján is ő látható). A múzeum gáláján vacsorázó szmokingos-estélyis elit közé szabadul Oleg (akit Terry Notary játszik eszeveszett jól, az álkapcsom leszakadt – egyébként ő egy mozgásművész – a Majmok bolygójától a King-kong filmekig sok helyen utánozza állatok mozgását), az ember-gorilla. Christian azt a tanácsot adja mindenkinek, hogy ne provokálják a vadállatot, mindenki nézzen lefelé, ne nézzen a szemébe. Persze az egyik meghívott, híres művész (akit Dominic West játszik – a Viszony című sorozatban játszott korábban) nem állja meg, és konfrontálódik. Innentől az ember-gorilla elszabadul, és… na az… látni kell. Döbbenet.

A film nagy kérdéseit mi magunk is feltesszük, akár minden nap, de olyanokat is feszeget, hogy mi a művészet, és mi az alkotás, és hol van (ha van) határa. Amikor a múzeumot takarító kocsi vezetője (olyan, amit mindannyian szeretnénk kipróbálni a fűnyíró traktorral együtt) felszívja az egyik installációhoz leszórt zuzott követ (sok kicsi, csúcsos halom, mind egyforma), akkor szinte drukkolunk, hogy szívja fel még a többit is… mert miért is művészet? És akkor Christiant megkérdezik, hogy mit tegyenek, mondja, ne szóljanak a biztosítónak, megvannak a fényképek, majd helyreállítják az alapján ők. Hiszen csak pár kő (és a falra írt neon, hogy “semmid sincs” pont ugyanezt jelenti),

Ha a Mona Lisa mosolya lekonyulna, odafestenénk?

Bizom benne, hogy megnézik a filmet, a szarvasaink ellenére is. Nagyszerű kérdések, nagyszerű válaszok nélkül, és hideg (néha őrült) svéd megoldásokkal…

Tomasovszki István

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *